Tűzoltóság a Tűzoltó úton
Folytassuk magyarországi barangolásunkat. Ezúttal az ország középső részén találtunk egy tűzoltóságot, egy 60 éves városban. Ez a 60 éve alapított város, Dunaújváros. A város tűzoltósága – mivel gyakorlatilag a várossal együtt építették, – szintén idén ünnepli 60 éves fennállását.
A helyi tűzoltólaktanya, ahogy sok más helyen is előfordul, a tűzoltósághoz köthető közterületen található. Itt most nem a Szent Flórián úton, vagy téren, hanem a Tűzoltó úton.
A Dunaújvárosi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság épülete ugyan már jócskán elmúlt félszáz éves, de a szereik felszereléseik nagyon korszerűek, új a gépjárműparkjuk.


A hagyományok ápolása is fontos részét képezi a dunaújvárosi tűzoltóknak. Az épület előtt kiállítottak egy utánfutós kocsifecskendőt, a laktanyában a lépcsőházban egy kis Szent Flórián szobor vigyáz rájuk. A laktanyában kialakítottak egy kis házi múzeumot, melyben oly sok a kiállított ereklye, hogy arról hamarosan egy külön bejegyzésben fogunk beszámolni.

Érdekessége még a tűzoltóságnak, hogy mellette található egy lakókocsiból kialakított büfé, amelynek mi más is lehetne a neve, mint “Tűzoltó Büfé”.










Mit gondolsz erről?